„Az EU nem demokratikus intézmény,
mégis rendelkezik egy bizonyos legitimitással”
A Tavares-jelentés a magyar Alaptörvény és az általa kiépített közjogi helyzetről ad képet emellett részletesen kitér a közjogi helyzet főbb intézkedéseire és lépéseket javasol az Európai Parlamentnek (EP) és a magyar jogalkotónak. Már az Alaptörvény elfogadásakor is aggályok merültek fel a közösségben annak módjával és tartalmával kapcsolatban és ennek adott hangot a portugál származású zöld párti Európai Parlamenti képviselő Rui Tavares. Javaslatára vizsgáló bizottságot hoztak létre az ügy kapcsán, melynek előzetes jelentéstervezete és módosításai után a napokban fogadta el az Európai Parlament.
Bár a jelentéstervezetre érkezett válaszában Győri Enikő, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára kitért arra, hogy jelentős tényeket figyelmen kívül hagyott Tavares Úr a jelentéstervezetben, erre 200 módosítást adtak be mind a Fidesz, mind az EP képviselői, a szerző pedig ígéretet tett a hibák javítására, ez azonban lényegi módosulást nem jelentett a szövegben. A jelentés kritikus leginkább a közjogi rendszert érintő intézkedéseket vizsgálja, mint például az Alkotmánybíróság függetlenségének kinyilvánítását hiányolja az Alaptörvényből, illetve kizárja az érdemi módosítások felülvizsgálatából. Vagy említhetjük a fokozódó antiszemitizmus és cigányellenesség veszélyét is (bár ebben az ügyben éppen Magyarország volt az, aki jelentős intézkedéseket vitt keresztül soros elnöksége idején). A jelentés legszembetűnőbb problémaként a rövid idő alatt és széleskörű egyeztetés hiányában elfogadott intézkedéseket kezeli, illetve a sarkalatos törvényekben szabályozott törvényeket, amelyekre Győri Enikő is felhívta a figyelmet, mivel már az előző kormány is hasonló alkotmányjogi szerkezettel dolgozott.
Ugyanakkor az, hogy a „nemzetközi demokratikus alapelvekre” hivatkozva kritizálja az adó- és nyugdíjrendszer szabályozását vagy a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentését (amit a többi állampolgár szintjére csökkentettek) felvet bizonyos kérdéseket. Egyrészt, hogy meddig terjed ki az integrációs klauzula szerinti szuverenitás? Beleszólhat-e ilyen mélységekig az Európai Unió leginkább átpolitizált szerve egy tagállam közjogi rendszerébe? Másrészt pedig ismét eljutunk oda, hogy mit jelent az, hogy demokratikus? A hatalmi ágak szétválasztásának megvalósulását? A „nép uralmát”? Ezeket a bizonytalan fogalmakat egyre nehezebb megragadni a szövevényes viszonyok között tagállam és kormányközi intézmény között. A másik érdekes kérdés, hogy Magyarország miért kap kiemelt figyelmet a régió más országaitól eltérő módon? A Velencei Bizottság aggályait részben megoldó Magyarország mellett nem veszi figyelembe a nyelvtörvényt ért kritikákkal dacoló Szlovákia példáját vagy Romániát a média függetlenségével kapcsolatban vagy, hogy egy hét alatt váltották le a parlament elnökét és a felsőház vezetőjét.
Láthatjuk, hogy a tagállami szuverenitás egyre kisebb mértékben érvényesül Magyarország esetében. Az Unió mérsékelt és lassú folyamatokat szeretné erősíteni a törvényhozásban, épp olyanokat, amilyenekkel ő maga is dolgozik. A tagállam azonban más elven működik: a parlamenti ciklusok rövidségét maximálisan kihasználni igyekvő kormánypártot csak részben tudja „megzabolázni”.
