Lehet kevesellni miniszterelnökünk és külügyminiszterünk jelképes kijelentéseit, de nem tehetünk többet. Kevés az aktív szereplő az ukrán helyzetben, aki tud és akar is érdemben reagálni.

Kép: Kyiv Post 

Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon választások előtt mindenki politológus lesz, gazdasági eseményekkor közgazdász és a viharos nemzetközi események bekövetkeztekor külpolitikai szakértő. Őszintén szólva ennek örülök is. Ilyenkor megmutatkozik, hogy az emberek mégsem annyira passzívak a politikával kapcsolatban és meglepően nagy arányban törekszenek az informáltságuk gyarapítására is.

Ugyanakkor meglepődve figyeltem, hogy nagyon sokan, nagyon élesen kritizálták a kormányt és a miniszterelnököt is, amiért késve nyilatkozott az ukrán helyzetről.
Tény és való, hogy már szinte minden mérvadó szereplő kifejtette véleményét az ügyben, de azt hiszem, hogy sokan elfelejtettek néhány dolgot. Az egyik az, hogy egy ellenzéki pártnak jóval kisebb a felelőssége egy ilyen helyzetben való megnyilatkozás kapcsán, mint a regnáló kormánynak, ilyenkor ugyanis nem, mint „a kormány”, hanem, mint „a magyar állam” helyezkedik egy bizonyos álláspontra. A másik, hogy az államok viselkedése nem feltétlenül a dolgok morális dimenziója mentén szerveződik (sőt… ).  Mint szomszédos országnak, lényegesen eltér a helyzetünk például Kanadától, akitől nagyon szép gesztus volt, hogy kijelentette: nem engedik az országba az ukrán kormány, menekülő tagjait. Az a „jó szomszédi viszony” forog most kockán, amit nagyon nehéz felépíteni és hihetetlenül könnyű lerombolni. Így tehát lehet kevesellni miniszterelnökünk és külügyminiszterünk jelképes kijelentéseit, de nem tehetünk többet, mint más ország: szóban elítéljük az agressziót, cselekvésre azonban nem vagyunk képesek ennek megakadályozása érdekében. Aki tehetne (ENSZ, NATO) megbénult (erről persze már elég sokan elmondták, hogy nem túl nyerő dolog vétójogot adni az ENSZ BT tagjainak), de felvetődik egy még fontosabb kérdés: jogunkban áll-e külső szereplőként beavatkozni? Nem lesz-e ugyanolyan elnyomás az eredménye az orosz kisebbség számára? Ki tud egyáltalán érvényt szerezni a nemzetközi jognak egy ilyen helyzetben?

Ezekre a kérdésekre különböző állami válaszok születnek és jelenleg nem állapítható meg, hogy melyik a jobb. El lehet ítélni az USA-t, amiért más ország belügyeibe avatkozik, de ne felejtsük el: ebben a játszmában már nem sok működőképes szereplő maradt azok közül, akiknek a valós képessége is megvan a hathatós intézkedésekre.