2012.12.22.
14:45

Írta: edemo

Az elégedett(len)ség retorikája


Az Egyenes beszédben készült interjújában Gyurcsány egy számukra egészen új politikai stratégiát vázolt fel, ami meghatározhatja az elkövetkezendő hat évet is a Demokratikus Koalíció számára.

 

Ez a kiragadott részlet véleményem szerint önmagában is értelmezhető, mivel egy interjúban különböző dolgokra vonatkozó kérdések merülnek fel, így a kérdésekre adott válaszok tömörsége jobban visszaadhatja egy politikus szándékát, ugyanis kevésbé szerkesztett jellege miatt olyan elemek is bekerülhetnek, amik egy irányított politikai beszédnek nem lehetnének a részei.

 

Kálmán Olga arra kérdezett rá, hogy egy esetleges 2014-es választási fordulat esetén mennyi idő alatt lehet helyrehozni a mostani helyzetet.

 

Gyurcsány Ferenc szó szerinti válasza: „Két évnél többet nem szabad ígérni a választóknak. Tele lesz a lakosság jogos igényekkel.(…) Azt kell mondania az új kormánynak, hogy nézzék, ha összetörjük kezünket, lábunkat, ha belegebedünk, érzékelhetően jobb élet nem lesz ’16 előtt. Vajon kibírják-e ezt a választók? Esély is csak akkor van rá, hogyha jó előre elmondjuk nekik, hogy ez annyira tönkre van téve, hogy muszáj adniuk még kettő évet, de legalább már lesz remény. Az a baj, hogy az ország bajban van, és még remény sincs, hogy jobb legyen. 2014-ben abban lesz a különbség, hogy az ország még mindig bajban lesz, de remény lesz arra, hogy kijutunk ebből a kátyúból. „

 

Az első mondat már önmagában érdekes tartalmi szempontból, ugyanis nem a beszélő véleményét fejezi ki, sokkal inkább egy tanácsot vagy egy íratlan politikai szabályt fektet le. Összességében egy teljesen új alternatíva rajzolódik ki a „beszédéből”, mint ami eddig az általa képviselt pártoknak.

Az eddig jellemzően Fidesz által alkalmazott retorikai elemek (pl.: bírjak ki, nehézségekre való utalás és az utána bekövetkező remény felvillantása) a szokásosnál erősebb módon szerepeltek. Ez az, ami szemet szúrt. Az eddig rövid távú terveket és azonnali vagy pontos időpontban meghozandó döntéseket megvalósító baloldali hagyományokkal rendelkező DK változtatni látszik és beemeli az Orbáni „hosszú távú tervezés retorikáját”. A második Gyurcsány-kormány idején még a vizitdíj, kórházi napidíj és a felsőoktatási támogatás fizetésével orvosolni látták a problémát, azóta tudjuk, hogy ez nem jött be. Ezután a Fidesz ellentmondást nem tűrő módszerekkel megkezdte a stabilizációt, amit a hosszú távú kilátások gyakori emlegetésével sikerült elérniük.

 

Úgy gondolom, hogy a Demokratikus Koalíció erősödése valóban érzékelhető lesz az elkövetkezendő évben, amennyiben jól alkalmazzák ezt a retorikát, ám ez egy kétélű fegyver, ahogy azt Gyurcsány is elmondja „Tele lesz a lakosság jogos igényekkel”. Az elégedetlenség már most is érzékelhető, még a közvélemény kutatások is hangsúlyt fektetnek rá, hogy le vagyunk szakadva Nyugat-Európa főleg tőlünk északra fekvő részétől (Eurobarometer). A kérdés tehát, hogy a Fidesz mennyire tudja mérsékelni az elégedetlenséget a folyamatos stabilizációs és megszorító intézkedések mellett. Amennyiben nem tudja, úgy a további várakoztatással kampányoló pártoknak is ki kell találniuk valami új szlogent. Viszont, ha sikerül a Fidesznek, az akár a várakoztatás mellett érvelő ellenzéki pártok malmára is hajthatja a vizet, bár ez elég messze áll még mindig a saját malmuktól Gyurcsány szerint is, aki szeptemberben kifejtette álláspontját a 2014-es választásokról. Ekkor elmondta, hogy nem hiszi, hogy 2014-ben legyőzik a Fideszt, sőt, még az MSZP-t sem, de 2018-ra talán elég erősek lesznek hozzá. 

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány retorika stabilizáció helyrehozni hosszú távú tervezés retorikája

A bejegyzés trackback címe:

https://napolit.blog.hu/api/trackback/id/tr894977456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása