2012.10.05.
12:44

Írta: edemo

Bontunk, hogy építhessünk

A kormány hivatalosan bejelentette gazdasági várakozásainak csökkentését, de a fő 3% alatti államháztartási hiány megmaradt célként.


(Összehasonlításként)

 Matolcsy György ma reggel jelentős bejelentéseket hozott nyilvánosságra. Bár ezek egy része a kiszivárgott források miatt nem hatott az újdonság erejével. A kormányzati források kijelentései mindig érdekesek, pláne kommunikációs szempontból, ma erre is láttunk egy érdekes példát.

 Röviden fogalmazva a megszorítások folytatódnak, de ezúttal kevésbé érintik az állampolgárok nagytöbbségét.  Bár ez önmagában egy jó dolog, a többi téren kevésbé rózsás a helyzet: a jövő évi hiánycél várakozásait 2,2%-ról 2,7%-ra emelték, a növekedési becsléseket pedig 1,6%-ról 1%-ra csökkentették.

 Nem olyan rossz a helyzet

Bizonyítják ezt a nonverbális jelek is, hiszen „véletlenül” egy olyan termet választottak a nemzetgazdasági miniszter parlamenti beszédéhez, ahol beszűrődnek a kinti felújítási munkálatok, ami egy szépe allegória is lehet. „Bontunk, hogy építkezhessünk” vagy valami hasonló. A bejelentések értékeléséhez viszont hozzátartozik, hogy a legfőbb számadaton nem történt módosítás. Továbbra is a 3% alatti államháztartási hiány a cél. Bár vannak olyan pontok, amiknél én személy szerint még változásokra számítok (pl.: segélyplafon maximalizálása 47 ezer forintban), összességében nem tartom kivitelezhetetlennek.

 A 2012-es évet viszont túlzás megtartani „elrugaszkodás évének” így inkább a visszaérkezés éve nevet viselhetné

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: elrugaszkodás éve bontunk visszaérkezés éve

A bejegyzés trackback címe:

https://napolit.blog.hu/api/trackback/id/tr34821552

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.06. 12:36:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása