2015.01.21.
14:27

Írta: edemo

Amikor a Fidesz elkezdi komolyan venni a Jobbikot

Persze nem nyíltan, tevékenységüket semmiképp sem elismerve, sokkal inkább témáit igyekszik átvenni.

fidesz-jobbik.jpg

Ezt mutatja a bevándorlókról adott orbáni nyilatkozat, az USA-val kötendő szabadkereskedelmi egyezmény pontjainak kritikája (génmódosított termékek behozatala elleni fellépés), valamint a szuverenitás féltésének kérdése.

A közös vonás a két pártban, hogy mindkettő igyekszik az emberek félelmeire hatni (Fidesz az IMF kérdéses kampányától, Jobbik a cigánybűnözéssel és a bevándorlókkal). A magyar néplélek amúgy is rettegő típus, mindig tart attól, hogy a jövőben, valami általa befolyásolhatatlan körülmény miatt elveszíti jelenlegi egzisztenciáját. A pártok pedig tisztában is vannak ezzel.

A pártok többsége túl büszke ahhoz, hogy beismerje mások igazát, inkább megváltoztatja a szórendet, de a lényeg sok esetben ugyanaz marad.

Bár a Fidesz láthatóan nem kíván egy platformra kerülni a Jobbikkal, jelen esetben ez belpolitikai szinten elkerülhetetlen. Az Európai Parlamentben más a helyzet: a Fidesz valószínűleg hatékonyabban tudja képviselni álláspontját egy néppárti frakció részeként, mint egy függetlenként jelenlévő Jobbik. Márpedig a megvalósítás képessége nem elhanyagolható kérdés, különösen, ha egy EU – USA megállapodásról beszélünk, ahol vajmi keveset számítanak a tagállami érvek és támogatottság, sokkal inkább az EP frakciók véleménye kerül előtérbe.

A Fidesz láthatóan felismerte mostanra, hogy az ellenfél nem balról fog jönni, ráadásul előnyben van a Jobbikkal szemben a megvalósíthatóság szempontjából.

A gondolatmenet tehát hatékony lehet és az okok is világosak: a Jobbik túlnőtt azon a téren, ami a kormánypárt számára elviselhető volt. Ahhoz, hogy ennek a gyengítő folyamatnak valós hatása legyen, huzamosabb ideig kell folytatnia a Fidesznek. Erre nagy esély is van a Jobbik enyhülése miatt.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napolit.blog.hu/api/trackback/id/tr487094715

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amikor a Fidesz elkezdi komolyan venni a Jobbikot 2015.01.21. 14:52:04

A Fidesz láthatóan felismerte mostanra, hogy az ellenfél nem balról fog jönni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása