2012.06.28.
16:07

Írta: edemo

Választhatna a Jobbik… ha akarna

A napokban nyilvánosságra került hír, miszerint Szegedi Csanád Jobbikos képviselő felmenői között zsidó származásúak is voltak új alapokra helyezheti a Jobbik politikáját.

De miért is? Az ügy nyilvánosság elé kerülése után Novák Előd, a Jobbik alelnöke elsők között nyilatkozva úgy reagált, pártjuk: „nem származásukat nézi az embereknek, hanem azt, hogy mit tettek le a nemzet asztalára”. A politikában mindig nagy jelentősége van az egy-egy ügy után megszólaló pártvezetőnek, magasabb beosztásban szereplő politikus nyilatkozatának, különösen, az ügy kirobbanása után lehető legrövidebb időn belül; ez tematizálja az utána következő kérdéseket, válaszokat és nagyjából kijelöl egy utat a téma körül.

Ez esetben Novák Előd egy kaput nyitott meg pártja számára: egyrészt gyengítheti azt a képet, hogy a Jobbik antiszemita párt, ugyanakkor némi ellentét is van a nemrégiben nagy port kavart tiszaeszlári vérvád kapcsán, ami szintén egy zsidóságot érintő kérdése volt a pártnak.

A kérdés azonban két részből áll. Mit tekintünk antiszemitizmusnak? Mik a határai? Ez egy rendkívül bonyolult kérdés, amit az igazán avatott kutatók sem mernek behatárolni és kijelenteni, hogy „eddig és ne tovább”.  A másik oldala a dolognak a Jobbik álláspontja implicit pártprogramjáról. A Jobbik neve hallatán a legtöbb embernek a romaellenesség jut eszébe. Ettől az „alkotóelemtől” valószínűleg nem fognak megválni. Ostobaság is lenne, hiszen amíg a konfliktusok fennmaradnak, addig egy biztos pont a számukra, ráadásul egyes szavazóik is emiatt állnak melléjük. Annál valószínűbb, hogy az ügy kapcsán kialakul egy elkülönülés. Amolyan „tűrt” kategória a párton belül.

Ott viszont megosztottság van. Ezt mutatja az is, hogy egyes képviselők nem kívántak reagálni az ügyre. Persze ennek lehet oka a bizonytalanság, illetve a pártvezetés álláspontjának kivárása is, de mindenképp figyelemre méltó, hogy ezzel az új helyzettel nem tudtak igazán mit kezdeni. Novák Előd viszont elindított valamit, amiből akár nyitás is lehetne és az addigi skatulyából kikerülhetnének. A Jobbiknak viszont tetszik a skatulyája, mert elég nagy és jó helyen is van (konkrétan az Parlamentben, nem elhanyagolható támogatottsággal). Nem szeretnének kimászni belőle, mert azon túl a bizonytalanság várja őket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://napolit.blog.hu/api/trackback/id/tr294617526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása