2013.04.20.
16:03

Írta: edemo

Esztergom, az önkormányzati rendszer negatív példája

A kialakult hatalmi vákuum a Fidesz- KDNP többségű képviselő testület és a független polgármester között, ám annál is nagyobb probléma, hogy az önkormányzás bizonytalan keretek közt mozog. Esztergomban torzult a megalkotott önkormányzati rendszer és a kihívásokra adott megoldások sem alkalmazhatók rá többé.


(Kép: Veizer György)

Egyetértek Tétényi Éva polgármesterrel abban, hogy hatalmi vákuum alakult ki a Fideszes többségű képviselő testület és a közte, aki „függetlenként” tevékenykedik. A feszültség nem 2010-ben kezdődött, hanem még jóval előtte, amikor az előző polgármesterrel (Meggyes Tamás) szemben elégedetlenek és az őt pártolók közt egy erős törésvonal jött létre, ami átitatja a város mindennapjait.

Ahogy arra már mások is rávilágítottak, a 2010-es választásokon az új polgármester jelöltet, Tétényit körüllengő ígéretek és „megváltás hangulat” (hiszen ő az esztergomi Jeanne d’Arc). Megnyerve a választást ő került hangsúlyos szerepbe és talán tett is azért, hogy ez így legyen, most azonban az emberek csalódottak. Ugyanazért, amiért a bizonytalan, ám 2010-ben Fideszre szavazók is csalódottak: az események nem láthatóak. Nem látható, hogy csökkenne Esztergom adóssága és az sem, hogy a magyar gazdaság miként erősödik.  Ezek a láthatatlan, papíron létező adatok nem vigasztalják az embereket, hiszen nem érzékelik, hogy ez számukra közvetlen haszonnal járna. Az sem érdekli őket, hogy van-e éppen városi költségvetés vagy nincs (erre pedig a polgármester még jobban rá játszik, hiszen szerinte is mindegy, hogy a költségvetés elfogadásával újra folyósított állami támogatást átutalják-e vagy sem, hiszen az inkasszó miatt elvész, így se így, se úgy nem kapnák kézhez).

Az, hogy egy városnak nincs költségvetése, semmiképp sem jó dolog, legfőképpen a láthatóság hiánya miatt. A költségvetés olyan, mint egy nagy fiók, amin belül fel van címkézve minden kisebb fiókrész, ahol a különböző dolgokat tartjuk. Ha belenézünk, legalább nagyjából megtudjuk, hogy miből mennyi van, vagy mire mennyit szántak.  Esztergom számára azonban ez nem létkérdés az inkasszó miatt.

Az viszont igen, hogy ennek az ügynek kapcsán ismét bebizonyosodott a vákuum-elmélet. Az először beterjesztett költségvetés Meggyes Tamás szerint óriási hiányokat hagyott figyelmen kívül, válaszul a polgármester felkérte a Fidesz- KDNP frakció tagjait, hogy készítsenek módosítást és kíséreljék meg 0 forintos hiányra kihozni a költségvetést. Erre válaszként elkészült az a tervezet, amely egyes feladatokra nulla forintot szánt és a polgármester szerint súlyosan sérti az önkormányzati jogokat.  Azt, hogy mi lesz ez után, senki sem tudta.

Az önkormányzati rendszer súlyos problémákkal küzd Magyarországon, egészen a tanácsrendszer lebontásától kezdődően. A túlterheltségen némiképp enyhített a járási rendszer létrehozása, amellyel külön intézmény látja el a helyi szintű állami feladatokat (pl.: okmányirodai ügyek intézése), ám a z önkormányzás, továbbra is bizonytalan keretek közt mozog.

A legnagyobb probléma az önkormányzati rendszerrel, ami Esztergom példáján jól megfigyelhető: az egyszerű többség mindenhatósága. A jogalkotó valószínűleg azzal a logikus feltevéssel hozta létre az önkormányzati törvényt, hogy a képviselő testület tagjai és a polgármester nagy valószínűséggel egy vagy egymáshoz közel álló politikai pártból fog kikerülni, így egy követ fognak fújni.  Esztergomban azonban torzult a rendszer. Az elméletben megalkotott rendszer nem alkalmazható rá 100%-ban, így a szükséges dolgokat, precedens nélküli példa alapján próbálják megoldani. Így történet ez a városi költségvetéssel, amelyre végül a Kormányhivatal felszólítása tett pontot, hogy a polgármester írja alá.

Szólj hozzá!

Címkék: Esztergom Tétényi Éva városi költségvetés negatív példa torz rendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://napolit.blog.hu/api/trackback/id/tr65236422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása